Kedves Olvasó!

 

Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám. 🙂

Szemezgettem az Életből. Ezt a címet választottam első blogomhoz, melyet itt írok meg Neked. Hogy miért? A válasz egészen egyszerű. Mert ez az a téma, amiben mindenki hasonlít, mégis mindenki másképp éli meg. Ez ad ihletet, amikor írunk egy verset, amikor írunk egy blogot, vagy amikor csak egyszerűen emlékezünk.

Furcsa, ám mégis mámorító érzés verset írni. Kiírhatjuk benne saját érzéseinket: az örömöt, a bánatot, a boldogságot, vagy akár a szomorúságot, a humort, a nyomort, az éhséget, a meglepődést, és még sorolhatnám napestig. 🙂

Elmesélem Neked, Kedves Olvasó, hogy nekem milyen is a kapcsolatom a verssel. Hogyan ismerkedtünk meg, hogyan lett a barátom, hogyan lett sokszor a megmentőm.

 

A történet réges-régen kezdődött. Annyira azért nem.

Gyermekkoromban olvasgattam én verseket, de igazából soha nem éreztem azt, hogy nekem bármilyen szorosabb kötődésem lenne hozzá. Teltek-múltak az évek, és gimnazista lettem. Ekkor már egy picit jobban érdekeltek a rímekhez köthető műfajok, többet is olvasgattam, és egyik napról a másikra azt vettem észre, hogy osztálytársaim mondtak valamit, én pedig rímet találtam ki rá, és mindenki nevetett. A vers gyógyító hatása. 🙂

Ekkor jött a gondolat, hogy ejsze-nosza meg kellene próbálni írni, lássuk meg, mi lesz belőle. A mai napig emlékszem az első versem első két sorára (hozzáteszem, legfeljebb 2 sorral volt hosszabb, és ez akkor már csúcsteljesítmény volt részemről ). Így hangzott:

“Kutya, kutya, kiskutya,

Nem is vagy te oly buta.”

 

Hát nem édes? Egy fejlett kamaszkorban lévő srác első gondolatai, amikor megszállja az a bizonyos gyönyörű múzsa. 🙂

De valahol el kellett kezdeni ezt is.

Majd jöttek az érzelmek. Amikor már nem csak azért írtam, mert ki akartam próbálni magam, hanem azért, hogy az érzelmeimet ki tudjam adni. És úgy gondolom, ekkor találtam meg a versírásban a Bölcsek Kövét. Mindig az aktuális érzéseimet vetettem papírra. Igen csak változatos versek születtek: A Szerelem, Szerelemről, Az Élet legszebb érzése, Szerelmes vagyok, és még sorolhatnám. Óh, ti szép kamasz évek. 🙂

Időközben elindultam az énekesi pályán is, amely igazán szoros összeköttetésben van a versekkel. És megtaláltam azt a két “Barátot”, akik segítettek, hogy a felhők közt repüljek, király legyek a saját birodalmamban, elszökjek a Nagyvilág gondjai elől, varázsoljak, öljek, csábítsak vagy hagyam magam elcsábulni. Tehát bármit megtehettem, amit a valóságban nem. És ez ettől szép.

Ám nem ment minden olyan könnyedén. Voltak érzések, amiket még én sem mertem kiadni magamból, még versekben sem. Féltem attól, hogy felemésztenek. Nem tudom, Te, Kedves Olvasó jártál-e már így, de ezek a mély és súlyos érzések, csak évek múltán – amikor már megtaláltad a lelki békéd – bukkannak fel versek formájában. Nem érzed őket, csak emlékszel rá, milyen is volt akkor, és most ez ad ihletet. Én itt tartok. Nem csak az aktuális érzelmeimről írok, hanem a múltban tapasztalt, akkor ki nem adott érzésekről is. És ez megnyugvást jelent. Jó érzés, sőt csodás érzés.

Voltak viszont érzések, amelyeket igenis ki tudtam adni magamból, és sokszor “életet mentettek”. De nem csak negatív érzések voltak ezek. Az öröm óriási ihletadó tud lenni. Amikor azt érzed, hogy írni akarsz, és csak jön ,és jön, és jön, és jön.

Régen mindig sok-sok versszakos verseket szerettem volna írni, de soha nem sikerült – 1-2 kivétellel, amikor megszállt Ihlet anyám. 🙂 Ma viszont már ömlenek belőlem a szavak. Fél óra alatt képes vagyok megírni egy 5-10 versszakos verset is minden akadály nélkül, mert már nem a teljesítményre támaszkodok, hanem az érzéseimre.

Igen Kedves Olvasó, ez a legfontosabb. Egy vers olyan, mint egy gyermek. Ha törődsz vele, gondoskodsz róla, és a szívedet adod hozzá, a végén büszke lehetsz arra, ami a Te kezeid közül került ki.

Fentebb említettem, hogy két “Barátot” is szereztem. A Vers és a Dal. Sok-sok gyakorlással és tapasztalatszerzéssel mára eljutottam odáig, hogy a kettőt össze tudom vonni. Ezek eredménye 1-1 saját szerzemény/dal. Kezdetlegesek még, hiszen a két barát még féltékeny a másikra, hogy egyikőjük dominálni fog majd nálam, de biztos vagyok benne, hogy idővel összecsiszolódnak. 🙂

Búcsúsoraimhoz érkeztem.

Meglehet, hogy másra számítottál. Valami frappánsabbra, valami ütősebbre, valami többre. Én viszont ennyit tudok hozzátenni eddigi ismereteidhez, tudásodhoz, hiszen én magam ennyi vagyok.

Mindazonáltal nagyon szépen köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy elolvastad a bejegyzésem. Ha úgy gondolod, osszd meg velem/velünk Te is véleményed. Remélem tudtam valamit adni Neked abból, ami én vagyok, abból, amiről a verseim szólnak.

 

Szeretettel üdvözöllek:

LexAndrew 🙂